A szellem emberét éppen az jellemzi, hogy nem olthatja el magában a teljesség szomját, s nem nyomhatja el az egész iránt érzett felelősség érzetét.

Németh László

Anikó édesapja, Szabó Károly életrajza a Vizsolyi Mézmúzeum számára

Szabó Károly

SZABÓ KÁROLY (1900-1985)

Szabó Károly Debrecenben született Szabó Károly csizmadia és a Faragó Zsuzsánna egyetlen gyermekeként. A két szülő gyökerei Debrecen mellett Hajdúböszörménybe és Poroszlóra is vezetnek. A Nagytemplom melletti Füvészkerti Iskolában kitűnt jó képességével, ezért elöl ülhetett. Tízévesen gimnáziumba került az akkor újonnan épült piros épületbe (ma a Ref. Főiskola). Továbbra is jó tanuló és kitűnő tornász volt. 10-17 éves kora között a híres Református Kollégium Tanítóképzőjébe járt. 1914-től a család férfitagjait kivitték a frontra, ezért a tanulás mellett sokat dolgozott termény fejében rokonok földjén Hajdúböszörményben, otthon pedig megtanult géppel varrni. Az ünnepeken legátusként falvakba ment prédikálni, s az ott kapott pénzeken ruházkodott. A református kántortanítói oklevél megszerzése utáni napon bevonultatták a képzősöket, kiképzés és tisztiiskola után kivitték a fiúkat a frontra Isonzóhoz, de már nem vetették be őket. Nehezen vergődtek haza.

Az Érmellékre, Székelyhídra került tanítani, a trianoni diktátum után a határok eleinte bizonytalanok voltak. A helyi kántortanítónál lakott, s feleségül vette annak lányát, a nagyváradi tanítóképzőt éppen végző Szilágyi Erzsébetet, 3 év tanítás után már együtt költöztek a Hajdúböszörményhez tartozó Bodaszőlőre.

1922 óta önállóan méhészkedett előbb országos egyesületi, majd nagy Boczonádi vándorkaptárakban. 1936-ban a helyi Méhészeti Egyesület elnökévé választották, majd 1941-től a Biharvármegyei Méhészeti Egyesület elnökévé, tagja lett a Tiszántúli és Országos Mezőgazdasági Kamarának, majd az Országos Magyar Méhészeti Egyesület igazgató választmányának. Összeköttetésben volt a Gödöllői Főiskolával, cikkeket írt méhész újságokba.

A tanítás mellett kétszer egy héten ismétlő iskolát vezetett a 12-14 éveseknek, telente esténként analfabétáknak tanfolyamot tartott. Betlehemest, saját írású színdarabokat tanított be, egy régi parasztházból kultúrházat alakítottak ki. A nagyon szegény gyerekek vizsgálatára Ladányi Józsa volt osztálytársát hívta meg, aki felismerte a jódhiányt a golyvásoknál, a doktornő ebből írt tudományos dolgozatot.

Közben megszülettek lányai: Emma 1926-ban, Anna 1928-ban, majd Edit 1938-ban. Beköltöztek Hajdúböszörménybe, ahol a lányok gimnáziumba járhattak. Esténként lemezjátszóról népdalokat és klasszikus zenét hallgatott a család, a két felnőtt dalárdában énekelt.

Szabó Károly a méhészekkel nagy kiállítást rendezett, Csajághy Károlyné – aki a mézes sütik  receptes könyvét írta – kitalálta, hogy pattogtassanak kukoricát, olvasztott mézbe mártották, labdákat készítettek belőle, s ez lett  a „Hajdú-bomba”. Szabó Károly a két nagylányát befogta kaptárakat festeni, kereteket rakodni, etették a méheket, pakolták a kaptárakat. Amikor Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt és Érmelléket, hazaköltöztek felesége szülőföldjére, Nagyváradra. 1942-ben behívták a háromgyerekes apát a Don-kanyarba, életkora miatt a hátvonalba, ahonnan 1943 nyarán nagy nehezen hazajutottak és tartalékos főhadnagyként szerelték le. Igazgató tanítói kinevezést kapott, rendszeresen járt Budapestre a Csokonai utcai méhészeti központba. Akkor is pont ott volt, amikor az oroszok közeledtek Nagyváradhoz. A családja utána menekült Pestre a központba. A méhészeti üzemnek köszönhették, hogy nem éheztek a pesti ostrom alatt. Szerencsésen életben maradtak, viszont mindenük Váradon maradt (vásárolt ház, berendezés, könyvek), újra menekültek lettek.

1945-ben Debrecen mellett Nagycserén kaptak tanítói lakást és állást. 1952-től az Egri Pedagógiai Főiskolán Szabó Károly orosz nyelv szakos tanárnak tanult, s 3 év múlva beköltöztek Debrecenbe, a Darabos utcába. A Bocskai kertben voltak a méhei, kerékpárral közlekedett. Előadásokat tartott, szakcikkeket írt a „Magyar Méh”, a „Méhészet”, a „Hajdúsági Méhészet” és az „Agrártörténeti Szemle” lapokba. Kisebb füzetecskéi: Debrecen méhészete, A Hajdúság méhészete, Az akácméztermelés.

Fő munkája: A MÉHÉSZ MŰHELYÉBEN második, bővített kiadásban is megjelent. Nagy terve, egy méhészeti szótár (Magyar Méhészeti ABC) megjelentetése nem sikerült, a kéziratot (amelyek mindig az itt látható írógépen születtek) a debreceni ref. Kollégium Nagykönyvtárában, a debreceni Megyei Könyvtárban és a Budapesti Mezőgazdasági Múzeum könyvtárában helyezte el.

Nyugdíjasként haláláig írogatott a Debreceni Naplóba helytörténeti témában is, kedvence volt a „Simonyi óbester Debrecenben”, „Debreceni diákhistóriák”.

Lányai:

  • Emma  (Ricseiné)– tanítónő
  • Anna (Gordosné dr.) – gyógypedagógus, főisk. tanár, kutató, a Gyógypedagógiai Főiskola főigazgatója (1980-88)
  • Edit (Gődényné) –  könyvtáros

Unokái:

  • Ricsei Anna Mária – könyvtáros-hitoktató
  • Ricsey Edit – gimnáziumi történelem szakos tanár
  • Gődény Edit – gyógypedagógus
Bővebben

Gordosné Szabó Anna Díj

Gordosné Szabó Anna Díjazottak 2020. 09. 02.

 

Szakirány Név Elérhetőség Intézmény
TA Czető Mónika tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány Zuglói Heltai Gáspár Általános Iskola
HA Csatáriné Péter Éva hallássérültek pedagógiája szakirány Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium
ÉA Ficzeréné Mungenast Nikoletta Edina értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirány Küldetés Egyesület
LO Fucsek Ildikó logopédia pedagógiája szakirány Józsefvárosi EGYMI
AS Nyulasi Barbara autizmus spektrum pedagógiája szakirány Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
PSZ Páger Pál Attila pszichopedagógia szakirány Emberi Erőforrások Minisztériuma Budapesti Javítóintézete
SZO Simon Beáta szomatopedagógia szakirány Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Weisz Ildikó látássérültek pedagógiája szakirány Látás-Mód Alapítvány
Bővebben

Július 7-én idén is a Fiumei Úti Sírkertben jártunk

Gordosné Szabó Anna születésnapja július 7-én számunkra az emlékezés napja, 2013-as temetése óta minden évben kisétálunk „HOZZÁ” (szóróparcella, 17. oszlop). Elmerengésre ennél szebb helyet nem találhatnánk, séta a csodálatos fák alatt, nézelődés, főhajtás kultúránk, tudományunk nagyjai előtt. Már Anikó is közéjük tartozik. Idén pár képet is készítettünk:

Gordosné Szabó Anna - Fiumei Úti Sírkert 2020

Gordosné Szabó Anna - Fiumei Úti Sírkert 2020

Gordosné Szabó Anna - Fiumei Úti Sírkert 2020

Csocsán Emmy (tanítvány, barátnő) és Ricsey Edit (unokahúg)

Bővebben

FELHÍVÁS

Tisztelt Kollégák! Barátok! Volt Tanítványok és mindazok, akik Gordosné dr. Szabó Annát szerették és tisztelték!

Még most is hihetetlen, hogy Gordos Anikó, Anikó néni már 2012. november 18-a óta nincs közöttünk. A temetése utáni búcsúzáson megfogadtuk, hogy tanításait, emlékét őt megillető módon megőrizzük. Az azóta eltelt évek alatt a következőkről tudjuk tájékoztatni tisztelőit:

  • A MAGYE Elnöksége megjelentette a GYOSZE 2013. évi különszámát: EMLÉKKÖTET Gordosné dr. Szabó Anna tiszteletére (1928-2012).
  • A Pedagógusok Arcképcsarnoka 12. kötetében (Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület 2013) megjelent életrajza.
  • Az ELTE/Bárczi Kara megalapította a Gordosné Szabó Anna díjat, amellyel minden évben a kari évnyitó keretein belül azokat a kollégákat tüntetik ki, akik a gyógypedagógia gyakorlatában dolgoznak és az elméleti képzés színvonalának emelésében élen járnak.
  • Az ELTE/Bárczi Kar Gordosné Szabó Anna dolgozó szobáját a nevét viselő Kutató Szobává alakította át, ahol Anikó tárgyi emlékei is megtalálhatóak.
  • A Gyógypedagógia Fejlesztéséért Alapítvány közreműködésével, a Tisztelői-kör egyéni adakozásából, az ELTE/ Bárczi Kara emléktáblát helyezett ki a Bethlen téri épület aulájában (2017.október.20.-án) és a volt főiskolai gyakorló óvoda és iskola Damjanich u-i falára 2018. január 9-én. Az Emlékbizottság minden évben gondoskodik az emléktábla megkoszorúzásáról.
  • Ricsey Edit gondozásában elindult honlap gordosneszaboanna.hu megjelenteti és közreadja Gordosné Szabó Annával kapcsolatos híreket, eseményeket, emlékeket; írásokat és fényképeket.

Ezúton kérjük valamennyi kollégánkat, Gordos Anikó tanítványait, tisztelőit, hogy amennyiben személyes emlékekkel, a Tanárnővel kapcsolatos vagy általa írt, de megőrzött levelekkel, dokumentumokkal, fényképekkel rendelkeznek, küldjék meg az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Kari Könyvtár és Gyógypedagógia-történeti Gyűjtemény munkatársainak.

Elérhetőség ELTE BGGYK Kari Könyvtár és Gyógypedagógia-történeti Gyűjtemény
1097 Budapest, Ecseri út 3.
Tel.: +36-1-358-5538

gyujtemeny@barczi.elte.hu

konyvtar@barczi.elte.hu

Kérjük, segítsenek egy olyan gyűjtemény létrehozásában, amely Gordos Anikót, szeretett tanárunkat, mint magánembert is bemutatja majd.

 

Budapest 2020. március 14.

Gordosné dr. Szabó Anna Tisztelői Kör nevében: Csocsán Emmy, Rosta Kati és Nádas Pál

Bővebben

Emlékezés Gordosné Szabó Annára

Emléktábla - DAMI

A Damjanich utcában lévő épületegyüttesben, közismert nevén a DAMI-ban kollégái, tanítványai és tisztelői 2020. január 9-én emlékeztek meg Gordosné dr. Szabó Annáról.

Az utcafronton elhelyezett emléktáblánál megemlékező beszédet mondott dr. Benczúr Miklósné, majd a jelenlévők koszorút helyeztek el az emléktáblánál.

Az épületben működő gyakorló gyógypedagógiai intézmények (ELTE Gyakorló Óvoda EGYMI és ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola) szervezésében kötetlen hangú megbeszélésre is sor került. A beszélgetés során a résztvevők megegyezésre jutottak abban, hogy Anikó néni emlékét személyes dokumentumok gyűjtésével gazdagítják. Az emlékőrző gyűjtőmunkához történő csatlakozási lehetőségről a közeljövőben teszünk közzé felhívást.

Bővebben

Gordosné Szabó Anna Díj 2019

2019. szeptemberében Gordosné Szabó Anna díjat kapott gyakorlatvezetők

autizmus spektrum pedagógiája szakirányonVígh Katalin, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium gyakorlatvezető tanára

értelmileg akadályozottak pedagógiája szakirányonBarna Kaludia, a III. kerületi Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Egységes gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon gyakorlatvezető tanára

tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányonSzabóné Lajtai Barbara, a BKSZC Mándy Iván Szakközépiskolája és Szakiskolájának gyakorlatvezető tanára

pszichopedagógia szakirányonFehérvári Katalin, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Ferencvárosi Nevelési Tanácsadó gyakorlatvezető tanára

hallássérültek pedagógiája szakirányonHorváth Ágnes, a Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, EGYMI és Kollégium gyakorlatvezető tanára

látássérültek pedagógiája szakirányondr. Horváthné Mészáros Márta, a Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma gyakorlatvezető tanára

logopédia szakirányonSchuchné Rumpli Henriette, az ELTE Speciális Gyakorló Óvoda és Korai Fejlesztő Módszertani Központ gyakorlatvezető tanára

szomatopedagógia szakirányonSchubertné Lázárovics Izabella, Újpesti Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyakorlatvezető tanára

Bővebben

Emléktábla koszorúzás 2019. 01.09.

 

Már 6. éve, hogy Gordosné Szabó Anna nincsen közöttünk. Tisztelőinek és barátainak köre 2019. január 9-én – az emléktábla avatás egyéves évfordulója alkalmából –megkoszorúzta az ELTE BGGYK  Damjanich utcai épülete falán elhelyezett emléktábláját, emlékezve a  gyógypedagógia tudományának, nemzedékek nevelőjének ma is példamutató alakjára.

Gordosné Szabó Anna a magyar gyógypedagógia meghatározó személyisége volt, szeretett oktató, kutató és vezető.  Szakmai felkészültsége és munkabírása, emberi tulajdonságai, valamint a hazai gyógypedagógia iránt érzett felelőssége példamutató korunk gyógypedagógusai számára is. Oktatóként, tanszékvezető tanárként, majd 1980-1988 között főigazgatóként nemcsak a hazai gyógypedagógia tudományának irányító embere volt, hanem a nemzetközi szakmai életben is jelentős és tiszteletreméltó szerepet töltött be.  A gyógypedagógia és a gyógypedagógus-képzés vezető szakembereként részt vett a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete alapításában és alapító főszerkesztője volt a Gyógypedagógiai Szemlének .

A Kaibinger Pál igazgató úr (ELTE BG Gyakorló Iskola) köszöntője után, Csocsán Emmy vezetésével és Rosta Katalinnak mint háziasszonynak a segítségével a volt kollégák, tanítványok felidézték az egykori főigazgató mindig a tényekre alapozó stílusát, kedves egyéniségét, segítőkészségét. Jellemző történetekkel idézték meg alakját.

Ne feledjük Őt és adjuk tovább példamutató szakmaiságát, emberségét! Mindenkit, aki emlékezni szeretne rá szívesen lát a Gordosné Szabó Anna Tisztelői Kör. Találkozzunk és emlékezzünk minden év január 9-én Gordos Anikóra a Damjanich utcai emléktáblánál!

Benczúr Judit

Bővebben

Gordosné Szabó Anna Tisztelői Kör

Koszorúzás 2019
 

Bővebben

Gordosné Szabó Anna-díj 2018. évi díjazottjainak névsora

Dr. Csabáné Lénárt Borbála Pszichopedagógia szakirány
Bokréta Lakásotthoni, Gyermekotthoni Központ és Általános Iskola
Horváthné Kapiller Izabella Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája szakirány
Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ
Kaibinger Pál Tanulásban Akadályozottak Pedagógiája szakirány
ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola
Markó Mónika Szomatopedagógia szakirány
Karácsony Sándor Általános Iskola
Martosné Gyutai Edina Autizmus spektrum pedagógiája szakirány
Autizmus Alapítvány Általános Iskola
Páni Róbert Látássérültek Pedagógiája szakirány
Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája,

Készségfejlesztő Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona

Pauliczky Beáta Hallássérültek Pedagógiája szakirány
Egri Mlinkó István EGYMI, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium
Sztanyó Zsuzsanna Logopédia szakirány
Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola,

Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

 

Bővebben

Részlet a táblaavató műsorából

 

Bővebben